
Lélek–kapuk – Sebestyén János festőművész budapesti kiállítása
„Lélek–kapuk” címmel nyílt kiállítás Sebestyén János festőművész képeiből a BARDONI INTÉRIEUR-ben október 26-án. A festmények a nézők számára az útkeresést, életünk döntési helyzeteit, a lélek legmélyebb rétegeit idézik fel a színek és formák forgatagában.
Az életünk során számtalanszor állunk fontos és kevésbé fontos döntések előtt. Igent és nemet kell mondanunk. Előfordul, hogy tétovázunk, s a döntés „nélkülünk” születik meg a további sorsunkról. Persze valójában a nem döntés is döntés.
„Az ilyen döntési helyzetek számomra a kapu fogalmát idézik fel. A képeimen szereplő különböző kapuk az élet, a lélek kapui – mondta el a kiállításmegnyitón Sebestyén János festőművész. – A kapuk előtűnnek hirtelen vagy már távolból látszanak és előbb-utóbb ott állunk előttük. Dönteni kell, hogy átmegyünk rajtuk, vagy elmegyünk mellettük. Sokszor nem cselekszünk, és a kapu, ami lehet lehetőség és kötelesség is, vezethet könnyű és nehéz utakra is, felszívódik az Időben, és nem tér vissza soha.”
A BARDONI INTÉRIEUR-ben 2017. november 16-ig látható képeken sokféle kapu látható. Van, ami átjáró egy új, ismeretlen világba és van, ami csak egy kis fényfolt a színek és formák forgatagában. Van kapu, ami elénk áll és hívogat, és van, amit csak hosszas keresés után lelünk meg. Kapuk, amik felfelé vezetnek, és melyek lefelé, a lélek mélyebb rétegei felé.
„A képeim – reményem szerint – mindenkinek felidézik a saját fontos döntéshelyzeteit és a képeken látható festett kapuk a néző személyes kapuivá tudnak válni” – magyarázta a művész.